Tisztelt Ügyfeleink! Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy telefonon csak hozzávetőlegesen tudjuk az elvégzendő hibajavítás költségeit megbecsülni. Pontos kalkulációt kizárólag helyszíni felmérés és egyeztetés után tudunk nyújtani.
Budapest területén az állapotfelmérés ingyenes, így az árkalkuláció utáni elállás is díjtalan.
Ajtónyitás, zárnyitás +
Rongálásmentes ajtónyitás kulcs nélkül.
Zárak szerelése, zárjavítás +
Zár szerelése azonnali kiszállás, garanciával.
Lakatos szolgáltatások +
Lakatos munkák elvégzése rövid határidővel.
0-24 szolgálatban elérhetőek vagyunk, ha zárcsere Kecskemét bármely részén szükséges volna!
Gond akadt az ajtó kinyitásával? Beletört a kulcs? Bármi is legyen az oka annak, hogy cserére szorul egy zár, azt jobb mielőbb elvégezni, hiszen otthonunk biztonsága egyenlő saját biztonságunkkal! Emiatt sem lehet elhúzni a megjavítását vagy kicserélését, hiszen egy perc sem telhet el úgy, hogy ne védje otthonát egy megfelelő zár! A zárcsere Kecskemét esetén is azonnali kiszállás mellett elérhető, melyhez kiváló szakembereket biztosítunk.
Mindenkivel előfordult már életében, hogy valami miatt zárat kellett cserélni. Ez lehet azért, mert az meghibásodott, de épp úgy jellemző eset, ha új lakásba költözünk. Ilyenkor mindig szükség van egy új zár felszerelésére, aminek a beszerzése is gondot okozhat főleg, ha valaki nem ért hozzá. Mi ebben tudunk segíteni, hiszen minden ezzel kapcsolatos feladatot nyugodt szívvel bízhat ránk!
A zárcsere sem tűrhet halasztást, ha a szükség úgy kívánja, mi pedig azonnali kiérkezés mellett tudjuk Önnek elvégezni az új zár felhelyezését. Nem várakoztatjuk, nem kell időpontot egyeztetni, mert hívását követően igyekszünk mielőbb kiérkezni a helyszínre, hogy ott nekiláthassunk a munkának.
Felkészültek vagyunk, emiatt azzal sem kell időt tölteni, hogy be legyenek szerezve a szükséges alkatrészek, hiszen minden helyben elérhető általunk! Ezáltal gyors és profi munka mellett tudjuk biztosítani megrendelőinket arról, hogy problémájuk igenis fontos és nem várhat.
A másik szempont nálunk, hogy rongálásmentesen dolgozzunk. Ezzel nem csak a fölösleges költségeket lehet elkerülni, de mindenki számára kényelmesebb! Non-stop kereshet bennünket, hiszen nincs olyan, hogy valami ne lenne eléggé sürgős! Folyamatosan rendelkezésre állunk, még az éjszaka közepén is, ha teszem azt ekkor veszi észre az ügyfél, hogy valami nincs rendben a zárral.
A zárcsere Kecskemét szempontjából is gyorsan és egyben precízen elvégezhető, mi levesszük a terhet a válláról és még csak időpontot sem kell egyeztetnie!
Ajtónyitás Kecskemét
Zárjavítás Kecskemét
Zárnyitás Kecskemét
Zárszerelés Kecskemét
Zárszervíz Kecskemét